Corvin Beatrix
Tágítsd a teret - 5 tipp stúdiólakáshoz
Frissítve: 2020. okt. 4.
~ Hogy lehet elférni 21 nm-en? Nehezen. ~
De a szükség nagy úr és néhány furfangos ötlettel kihozhatjuk a térből a legtöbbet. Egy 21 nm-es budapesti garzonlakást hoztam, melyet hosszú távú kiadásra szántak a tulajdonosok. Alvó, étkező, főző és persze közösségi teret is kértek a tulajdonosok, bár egy légtérben valójában minden közösségi térnek számít.
Bár a belmagasság megengedte volna, de galériát nem szerettek volna építeni, így valóban csak 21 nm-en tudtam dolgozni, ami nem kevés kihívás elé állított a tervezés során. Ez lett a végeredmény:

1. Terjeszkedj felfelé

Ha nincs hely már melletted, akkor terjeszkedj függőleges irányban.
Ha nagy a belmagasság, akkor nyert ügyünk van, csak egy magas létrát kell beszereznünk. Azonban vigyázzunk, kis térben ha plafonig beépítjük a lakást, az nyomasztólag hathat.
2. Ne hagyj elől bizb@szokat, dísztárgyakat

Minél több apró-cseprő tárgy van körülöttünk, annál inkább érezzük zsúfoltnak a teret. Érdemes csak azokat a dísztárgyakat kirakni, amelyekhez valóban kötődünk, vagy esztétikailag funkciója van. Tudjátok, ahogy Marie Kondo is megmondta: if it doesn’t spark joy…. get rid of it!
De akkor mivel tudod feldobni a lakást?
Használj egy dizájn elemet, ami odavonzza a tekintetet és nem nyomja össze a teret. Az apró mintás tapéta vagy city tapéták tökéletes díszítő elemek lehetnek!
3. Találd meg a zugokat

Amikor azt gondolnád, hogy nincs többhely, keress tovább. Ajtó felett vagy ágy felett tipikusan olyan terek vannak, amiket nem használunk semmire, maximum dekorációra. Tárolj itt. Arra figyelj, hogy a tárolóelem színével ne üssön el a mögötte lévő fal színétől, így nem nyomja össze a teret, hanem belesimul a környezetébe.
4. Használj térelválasztókat

De csak úgy, mintha ott sem lennének! Üvegfal, keretes fal, áttört fal, alacsony parapet fal, függönyfal, paraván stb.
Mivel egyetlen légtérben vagyunk, elég nehéz elválasztan a funkciókat – alvás, főzés, tárolás, közösségi tér. Nem akarjuk tovább darabolni a teret, ezért próbáljunk olyan elemeket választani, amivel rakunk is oda valamit, meg nem is. Szellős, mobil és világos érzetet keltsünk.
5. Fehér, világos színek

Fő szabály, hogy kis térbe nem helyezünk sötét színeket, mert összenyomják optikailag a teret. Természetesen ez alól is vannak kivételek, viszont nagyon óvatosan kell bánni a harsány, sötét színekkel. Ha mindenképpen szeretnénk energikus színeket használni, akkor lehetőleg kis felületen tegyük és ellensúlyozzuk máshol világos színekkel.